PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: ROMA „KI MIT TUD?”

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet ROMA „KI MIT TUD?”
címmel.

Keressük azokat a kiváló adottságú gyerekeket, fiatalokat, akik valamely művészeti ágban jeleskednek, jól énekelnek, táncolnak, szépen mondanak verset, vagy bármely területen érdeklődésre számot tartó produkció bemutatására képesek.

A bemutatkozók (egyének és csoportok) maximum 5 perces produkcióval készüljenek, melyről az elkészített felvételt a nevezési adatlaphoz kell mellékelni, elektronikus formában.
Nevezési díj nincs, az első három helyezettet díjazzuk!

A megyei forduló továbbjutói az országos versenyen mutathatják meg produkciójukat.
A pályázatra nem csak roma fiatalok jelentkezését várjuk, nevezni lehet a cigányság életéhez, kultúrájához valamilyen módon köthető produkciókkal is.

A nevezés, és a produkciókról készített anyag beküldésének határideje: 2016. július 20.
Az értékelés 2016. augusztus 01-ig befejeződik, a nyerteseket külön értesítjük.
Cím: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály
2800 Tatabánya, Komáromi u. 2.
vagy a kho@komarom.police.hu e-mail cím.

A beküldött anyagok mellé minden esetben ki kell tölteni a mellékelt pályázati adatlapot is!
További információk: 34/517-777 telefonszámon kérhetők a Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályon, a 21-59-es melléken.

A D A T L A P
NÉV/CSOPORT MEGNEVEZÉSE:………………………………………………..
TELEPÜLÉS:………………………………………………………………………..
VÁLASZTOTT KATEGÓRIA:………………..…………………………………
KISKORÚ NEVEZŐ ESETÉN SZÜLŐ, GONDVISELŐ NEVE, CSOPORT ESETÉN A KÉPVISELŐ NEVE:
……………………………………………………………………………………….
SAJÁT /SZÜLŐ, GONDVISELŐ/KÉPVISELŐ E-MAIL CÍME:
…….………………………………………………………………………………….
HA NINCS E-MAIL CÍM, AKKOR POSTAI LEVÉLCÍM:
……………………………………………………………………………………….
TELEFONSZÁM:…………………………………..……………………………….

Az adatlaphoz kell mellékelni a produkcióról készített felvételt, e-mailben, postai továbbítás esetén CD-n. Személyes beküldésről a pályázati kiírásban szereplő telefonszámon kell egyeztetni.

Posted in Egyéb pályázatok, Hírdetmény, Hírek, Pályázatok, Programok, Roma tehetségek.